Darálás és só, türelemmel összedolgozva
A paprikákat ledarálom. Nem pépesítem krémesre, maradhat benne egy kis textúra. Ezután hozzákeverem az asztali sót. Nem egyszerre, inkább fokozatosan, hogy mindenhol egyenletes legyen.
A masszát állni hagyom, és időről időre átkeverem. Nem sietek vele. A só ilyenkor dolgozik, levet enged, összeérnek az ízek. Ez a rész csendes, nem történik látványos dolog, mégis itt alakul ki az egész karaktere.
A kevergetés azért fontos, hogy ne ülepedjen le, és minden egyformán kapjon a sóból.
Üvegbe kerül, amikor már késznek érződik
Amikor a paprika állaga és íze a helyén van, üvegbe töltöm. Nem azonnal, nem kapkodva. Megvárom, amíg már nem változik látványosan, és a massza egységes.
A lezárt üvegek hűvös helyre kerülnek. Nem igényelnek külön figyelmet, csak időt. Ahogy telnek a napok, az íz tovább simul, de már az elején is jól használható.
Nálunk ritkán áll sokáig bontatlanul, mert hamar előkerül.
Hogyan kerül az asztalra?
Ez az erős paprika nem főzés közben kerül az ételbe. Inkább a tányéron kap szerepet. Húsleveshez, halászléhez egy-egy teáskanál bőven elég. Nem uralkodik, csak hozzátesz.
Pont ezért szeretjük. Nem kell vele óvatoskodni, mert nem csap arcon. Inkább ott marad az íze a falat végén, és ettől lesz teljes az étel.
A házi erős Pista nálunk nem pótlék, hanem választás. Olyan, amit jó érzés elővenni, mert tudjuk, miből készült, és pontosan olyan, amilyennek szeretjük.
