Először mindannyian nyomozót játszottunk. Mi célt szolgálhat ez a hengeres tárgy a kis nyelével és mozgatható karjával? A fiam kincsnek, egy titkos gépezet részének, vagy akár egy sci-fi filmből elfeledett kelléknek képzelte el. Engem azonban furcsa érzés kerített hatalmába: már láttam ezt a dolgot régen.
Másodperceken belül az emlék szó szerint lekötötte a figyelmemet.
Fordulópont:
Fordulópont: azonnali visszatérés a gyermekkorba.
Ez a „furcsa dolog” nem más volt, mint egy biciklidinamó. A mára szinte kihalt tárgy egykor a szabadság kvintesszenciális szimbóluma volt gyermekek generációi számára. Már a puszta látványa is visszarepített a környékem utcáira, a hosszú nyári estékre, abba a pillanatba, amikor a biciklim első lámpája felkapcsolódott... egyszerűen azért, mert pedáloztam.
Akkoriban nem volt szükség elemekre vagy újratöltésre. Elég volt a mozgás. Minél gyorsabban mentél, annál erősebb volt a fény. Egyszerű, szinte költői.
Amikor a bicikliből űrhajó lett
Biciklidaminát birtokolni igazi kiváltságnak számított. Az egész környéken csak egyetlen fiúnak volt ilyenje. Izgatottan vártuk, mintha valami nagy esemény lenne. Amikor megérkezett, a fényszórója megvilágította az utat, és mindannyian visszafojtottuk a lélegzetünket. Számunkra olyan volt, mint egy futurisztikus szerkezet.
Hónapokig álmodoztam arról, hogy lesz egy. Éjszaka biciklizni, látni a kivilágított utat, nagynak, szinte felnőttnek érezni magam. A dinamó nem csupán egy kiegészítő volt: belépőjegy a kalandba, a függetlenség és az önbizalom ígérete.
